Oldal kiválasztása

5 dolog, ami miatt a legújabb iPhone 12-modellek még mindig lemaradásban vannak az élmezőnytől

5 dolog, ami miatt a legújabb iPhone 12-modellek még mindig lemaradásban vannak az élmezőnytől
4 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Itt vannak az új iPhone 12-modellek, nézzük meg, mire nem képesek!

A hét elején jelentették be hivatalosan az új iPhone 12-modelleket, amelyek bár szinte egy az egyben azt tudják, mint amiről az eseményt megelőző pletykák szóltak, azért jócskán hagynak maguk után kívánnivalót. Most, hogy az első kör előrendelése már élesedett, és néhány hét múlva elérhetővé válik a második köré – többek között az épkézláb méretű iPhone 12 minié is –, nézzük át a legnagyobb hiányosságokat.

iphone 12

1. Touch ID (ujjlenyomat-érzékelő) teljes hiánya

Egy járvány kellős közepén kifejezetten fájó pont lehet, ha csupán a kamera használatával, a Face ID-t igénybe véve tudjuk feloldani a telefonunk zárolását, pedig az új modellek esetén sajnos ez továbbra is így van. Ez azt jelenti, hogy hiába veszünk egy listaáron 300-400 ezer forintos készüléket, ha maszkot viselünk, minden egyes alkalommal csak a jelkód használatával oldhatjuk fel a készülék zárolását. Bosszantó? Naná, főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az ujjlenyomatos funkciót szinte minden közép- és felsőkategóriás androidos telefon alapértelmezés szerint tudja (hol jobban, hol rosszabbul).

2. Fülhallgató-bemenet teljes hiánya

Bár számos gyártó napjainkra már megszabadult a fülhallgató-bemenettől, azért elég sokan vannak még, akik elérhetővé teszik. (Már csak azért is, mert ha a készülék rádióadás vételére is alkalmas, akkor a füles vezetéke szolgál antennaként.) Az új iPhone 12-modellekhez viszont a környezetvédelemmel magyarázott, ám tulajdonképpen a költségcsökkentés jegyében született döntés következtében már nem jár alapértelmezés szerint sem töltő, sem füles, így vagy már van olyan eszközünk, amellyel Bluetooth-kapcsolaton keresztül ki tudjuk hangosítani a telefont, vagy egy új eszközre is be kell ruháznunk. Persze, az Apple kínálatában kaphatjuk a legkompatibilisebb eszközöket, ha hajlandóak vagyunk még mélyebben belenyúlni a zsebünkbe. Ja, és természetesen a külső eszközre történő hangtovábbítás is csak még nagyobb akkumulátorterheléshez vezet, így jó pár órát veszíthetünk a készülék napi üzemidejéből.

3. Always-On kijelző teljes hiánya

Ez a technológia sem éppen tegnap óta létezik, mégsem voltak képesek az Apple-nél alapértelmezéssé tenni a telefonjaiknál. Még úgy sem, hogy azóta az Apple Watch már így készül (nagy csinnadrattával harangozták be az elmúlt évben), szóval a mérnökeik valószínűleg járatosak a technológia terén. Az új iPhone 12-modellek tehát továbbra sem használhatók óraként, és az akkumulátor-kapacitást sem látjuk anélkül, hogy kézbe vennénk az eszközt. Így tehát nem csupán a zárolás feloldásához kell tornáztatnunk magunkat, de az idő kiderítéséhez is. Valahogy erről mélyen hallgatnak a gyártó által kiadott marketinganyagok.

4. Gyenge akkumulátorkapacitás

Sajnos az iPhone-ok nem a hosszú üzemidejükről híresek, és még nagyobb probléma, hogy még csak nem is nagyon segítik a felhasználókat abban, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel ezen kicsit javítsanak. Az Apple úgy van ezzel, hogy szerintük ők mindent jobban tudnak a felhasználónál, így a rendszert sem úgy alakították ki, hogy például könnyen le lehessen tiltani a Bluetooth-kapcsolatot, vagy könnyedén lehessen választani az 5G/4G/3G között. Így az elérhető üzemidő jóval alacsonyabb egy személyre szabott androidos készülékénél, ami azért különösen fájó pont, mert egy 2017-ben készült, akkor felső-középkategóriásnak számító telefonnal is hosszabb ideig lehet beszélgetést folytatni vagy videót nézni, mint a vadonatúj iPhone-okkal. Persze, könnyű évről évre fejlődésnek bemutatni az előző saját szériához képest elért eredményeket. Csak ha összevetjük a versenytársak értékeivel (lásd lejjebb), akkor pillanatok alatt kilóg az a bizonyos lóláb.

5. Az automatizálás hiányosságai, alacsony kijelzőfrissítési gyakoriság

Aki hallott már a Macrodroid nevezetű androidos alkalmazásról, tudja, hogy a készülék rootolása nélkül is elképesztő dolgokat lehet vele művelni. (A telefon felemelésével különböző műveletek indíthatók, az elérhető Wi-Fi-hálózatoktól függően ki- és bekapcsolhatók funkciók, helyszínváltással módosíthatók a rendszerbeállítások – csak hogy néhány példát említsünk, de ez még csak a jéghegy csúcsa.) Az Apple is sejtette, hogy ilyen funkciókra szükség lesz, de sajnos a Parancsok és Siri önmagában elég gyatrán muzsikál ezen a téren. Mivel a rendszerhez  és azon belül is a rendszerbeállításokhoz a szoftverfejlesztők mélyebb szintű hozzáférést nem kapnak, így csak az operációs rendszerbe épített korlátozott lehetőségekkel gazdálkodhatunk.

Az idei iPhone-felhozatal nagy dilemmája a készülék tervezői részéről az volt, hogy 5G-t tegyenek elérhetővé a telefonokon vagy 120 Hz-es képernyőfrissítést. Végül az 5G mellett döntöttek, mert ez könnyebben volt népszerűsíthető, és még aránylag kevés készülék támogatja az új technológiát (de az új Apple-modellek is csak az alacsonyabb képességű változatát). A kettő együtt azért nem kerülhetett bele az új készülékekbe, mert túlságosan is merítették volna az amúgy sem túlságosan nagy akkumulátort, szóval kompromisszumos megoldást kellett találni. Ha végre normális méretű akkumulátorok kerülnének az iPhone-okba, valószínűleg egy csapásra több problémát is sikerülne megoldani, de egyelőre úgy tűnik, a megrágcsált almás cég nem ezt az utat választja.

A magasabb frekvenciaszámon frissített képernyő egyébként nem csupán a szemnek tetszetősebb, de gyorsabb és egyenletesebb görgetést is tesz elérhetővé, és az ilyen árkategóriában kapható telefonoknál általában már alapértelmezett jellemző. Talán jövőre már ezeket az előnyöket is hallhatjuk a következő iPhone-széria bejelentésekor.

+1. Nem éppen versenyképes árképzés

Listaáron iPhone-t venni gyakorlatilag felér egy igazi gyomrossal. Ha figyelembe vesszük a fenti hiányosságokat és a készülékekért kért pénzt, akkor igazából elég nehéz lenne észérvekkel megindokolni az újabb készülékek megvásárlását. Plusz jelenleg az euró és a dollár a forinthoz viszonyított árfolyama sem annak kedvez, aki globális forgalmazású informatikai eszköz vásárlásában gondolkozik. Az egyetlen igazi ütőkártya idén az iPhone 12 mini megjelenése, amely végre normális (értsd: egykezes) méretben tette elérhetővé az új modellek tudását, különösebb kompromisszumok bevállalása nélkül (lásd: iPhone SE 2020), ráadásul a méretéhez igazítottan kicsit alacsonyabb árcédula mellett.

Most, hogy gyakorlatilag már minden információt tudunk az új modellekről, ráadásul az első teljesítménytesztek is megjelentek, bizton állítható, hogy érdemesebb várni egy picit a jövő évi felhozatalra, ugyanis abban talán már tényleg lesz annyi újdonság, hogy megérje beruházni a telefonokra, és ennek köszönhetően időtállóbbak és értékállóbbak is lehetnek az idei társaiknál.

Ha valaki kíváncsi arra, mit nyújtanak az aktuális versenytársakhoz képest az új iPhone 12-modellek, érdemes felkeresnie egy termékösszehasonlító oldalt.

Itt amúgy az érdekesség kedvéért be lehet írni egy-két 2017-es vagy 2018-as Samsung-csúcsmodell nevét is, és pillanatok alatt látszani fog, hány évnyi lemaradásban vannak az Apple által jelenleg csúcstechnológiásként jellemzett készülékek.

 

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »