Need for Speed: The Run – Játékteszt

Az elmúlt Need for Speed mellékszálak után ismét az EA Black Box kapott lehetőséget a bizonyításra, a Need for Speed: The Run azonban hiába próbál meg a tradíciókra építeni, az elképzelt koncepció sehogy se akar összeállni.

Az elmúlt években az Electronic Arts pihentette a Need for Speed sorozatot közel egy évtizede szervízelő EA Black Box-ot, így a Shift és a Hot Pursuit zseniális mellékszálak után egy meglehetősen magasra emelt lécet átugorva kellett bizonyítani a készítőknek, megérdemelten vívták ki ismét a kiadó bizalmát. A Black Box nem is bízott semmit a véletlenre, a régi vágású Need for Speed önfeledt, minden tekintetben árkád száguldozását igyekezett visszacsempészni, miközben az egészet egy történetvezérelt sztorimeséléssel próbálta meg keretbe foglalni.

A Need for Speed: The Run a sorozat történetében először mesél el egy teljes sztorit. A játékban egy tehetséges sofőrt, Jack Rourke-ot alakítjuk, akit épp a maffia emberei próbálnak meg láb alól eltenni, miután komolyabb tartozását nem tudta időben rendezni. Szerencsés körülmények között, de sikerül egérutat nyernünk, s első utunk a csinos Sam Harperhez vezet majd, aki utolsó esélyként felajánlja, hogy befizet minket a San Fransisco-ból rajtoló, s New Yorkban záruló, az egész Egyesült Államokat keresztülszelő illegális versenyre. A tét nem kicsi, hiszen nem csak az életünkért küzdünk, de azért a 25 millió dollárért is, ami a küzdelem fődíjaként ütheti a markunkat. A több ezer mérföldes versenyen Harpertől kapjuk majd az utasításokat és fontosabb tudnivalókat.

A történet felütésével tulajdonképpen ki is merül a sztorivezérelt játékmenet, a Black Box ugyanis ezt követően egy az egyben a száguldozásra koncentrál, s egy-egy nagyvárosba érve csepegtet csak átvezető videókat, esetleg új részleteket. Persze egy Need for Speed játék esetében ez nem akkora baj, hiszen a sorozatban mindig is a versenyzésen volt a hangsúly, de mivel egy keretbe foglalva igyekeznek tálalni az egész száguldozás célját, néhány futam után hamar kiderül, gyakorlatilag a játék végéig ugyanazokat a kihívásokat kell teljesítenünk. Ezekből a challange-ekből pedig nem sok van: olykor a megadott távon előre meghatározott számú versenytársat kell megelőznünk, néha az idővel küzdünk, s megadott idő alatt kell elérnünk az egyes checkpoint kapuhkoz, míg máskor meghatározott ideig kell magunk előtt tartani a riválisokat. Az egyes szakaszok többnyire a Rival Races móddal zárulnak, azaz egy sokkal jobban képzett versenyzőt kell megelőznünk, akik nem szívbajosak, ha piszkos eszközöket kell bevetniük. Chicago-ba érve például az egyik ilyen pilóta a helyi maffiával ápolt jó kapcsolatot, így futam közben a maffia emberei is üldöztek, lőttek ránk, feltartottak minket, olykor pedig egy helikopter is igyekezett borsot törni az orrunk alá.

A játék legizgalmasabb pillanatai mindvégig ezekhez a metropoliszokban játszódó részekhez köthetőek. Egyrészt mert ilyenkor hatásvadász módon, Michael Bay-t meghazudtolva kapjuk az arcunkba az adrenalindús száguldozást, miközben fegyverek kereszttűzébe keveredve kell helyt állnunk, illetve az unalmas, nagyon hamar monotonná váló országúti pályák után kész felüdülésként hatnak a városi helyszínek. Félreértések elkerülése végett, az egyes lokációk, mint például Colorado sivatagos vidéke, a Death Valley vagy a Yosemite Nemzeti Park elsőre nagyon is megkapóak, de varázsuk hamar elmúlik. A monotonitás főként a játék első felében érhető tetten, ahol a hegyvidéki helyszíneket nem igazán sikerül variálni, így maximum trükkös visszafordítók, elnyújtott hosszú kanyarok, padlógázzal végigvezethető szakaszok váltják egymást. Ezt érezvén a készítők bedobták a rendőröket is, akik olykor blokáddal, olykor üldözve igyekeznek minket megakadályozni abban, hogy elsőként hajtsunk át a célon, de ahogy az ellenfelek MI-je, úgy a fakabátok mesterséges intelligenciája sincs a helyzet magaslatán.

A játékmenet a mai trendeket követi, azaz minden egyes győzelemért, s gyakorlatilag minden játékbeli teljesítményünkért, megmozdulásunkért tapasztalati pontokat kapunk. A szintlépéseknek köszönhetően jobb osztályba tartozó járgányokat, megnyíló challange-eket, nitrót és egyéb extrákat szerezhetünk. A The Runban is kapunk visszatekerési funkciót, bár közel sem olyan formában, mint ahogy azt eddig megszoktuk. Itt ugyanis mindenféle kontrollt elvettek a készítők a játékostól, így meghatározott számú "visszatekerés" áll rendelkezésünkre, ráadásul ilyenkor mindig a legutolsó ellenőrző ponttól folytatjuk a versenyt. Számomra ez kissé idegesítőnek bizonyult, a rendszer pedig nem is működött tökéletesen. Előfordult, hogy újrainduláskor azonnal azt jelezte a játék, megint ütköztem, elhagytam a pályát, pedig még a kép se töltött be, illetve minden egyes alkalommal előnyösebb helyzetbe dob vissza minket a The Run, így akár apró csalásként is felhasználhatjuk ezt a mentőövet.

A meglehetősen sótlan, unalmas, mindössze két óra alatt letudható kampány után a Challange Series-ben próbálhatunk szerencsét, ahol a single módban megismert játékmódokat variálták a készítők, csak jobban fókuszálva az egyes helyszínek sajátosságaira. Visszatérő pályarészek természetesen lesznek, de azért némi újdonságot képes volt felmutatni ez a szekció. Ami mégis megmenti a totális bukástól a Need for Speed: The Runt, az a játék Autolog rendszerre épülő többjátékos módja, mely az előző részekből jól ismert módon működik. A közösségi szolgáltatásként is funkciónáló felület minden egyes eredményünket azonnal nyugtázza és jegyzi, így pillanatok alatt kihívhatjuk barátainkat, ha valamelyikük esetleg jobb köridőt futott, mint mi.

A Need for Speed: The Run az előzetesek alapján merész próbálkozásnak ígérkezett, hiszen a sorozat történetében most először hagyjuk el a vezetőülést, a QTE részek azonban unalmasak; PC-n kifejezetten frusztálóak, amikor hirtelen vált át addig soha nem használt gombra, a versenyek nem túl változatosak, a helyszínek pedig csak az első percben nyűgözik le az embert, de ez is csak a Frosbite 2 motornak köszönhető, amit mellesleg, a Battlefield 3 sokkal jobban kihasznált. A Black Box-nak ezúttal is csak egy középszerű NFS-re futotta, s az Electronic Arts helyében lassan időszerű lenne elgondolkodni a csapat végleges leváltásán, mert a Most Wanted óta nem nagyon tudott épkézláb epizóddal előállni a stúdió.

Értékelés: 6/10