Pinball FX2: Sorcerer’s Lair – Játékteszt
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
A Scooby-Doo óta soha nem volt még ennyire élvezetes a szellemüldözés, mint a Zen Studios legújabb flipperasztala esetében!
A Zen Studios Pinball FX2 játékát talán nem kell bemutatnunk az olvasóknak, de ha mégis ismeretlen lenne valaki előtt ez a gyöngyszem, akkor érdemes elolvasnotok a játéktesztünket. Bár a cikk írása óta jelent meg újabb asztal a játékhoz DLC formájában (pl. Ms. Splosion Man), igazából a Sorcerer's Lair volt az, ami miatt érdemes volt újra elővenni a játékot, és tollat ragadni.
A történet szerint Jake és Amanda, két kisgyermek segítségére leszünk a játék során, akiknek szembe kell szállniuk a gonosz mágussal, és különböző kalandok során begyűjteni 13 obszidián követ, majd legyőzni őt. Mindeközben tulajdonképpen egy komplett történetet játszhatunk végig, amit a két kisgyerek, valamint a különböző földön túli, kísérteties hangok kísérnek, ezzel iszonyatosan hátborzongató hangulatot teremtve. Ritkán van úgy, hogy egy játéktól libabőrös lesz a kezem, de itt valami olyan iszonyatosan jól eltalálták a 80-as évek szellemtörténeteinek hangulatát, grafikáját és hangeffektusait a készítők, hogy az valami fantasztikus. Mindeközben pedig ahol éppen kell, ott még humoros is tud lenni a történetmesélés, legalábbis a számomra például a Whisper keresgetése során a gyerekek szájából elhangzó, gyermekien nyílt és ártatlan megnyilvánulások nagyban segítették a beleélést, illetve mosolyt csaltak az arcomra. (Whisper's not here yet…)
Mindeközben az asztal grafikája egyszerűen félelmetesen gyönyörű. A jobb szélen elhelyezkedő, mívesen kidolgozott fa, vagy éppen az asztal felső közepén elhelyezkedő mágus animációja a készítők minden eddigi munkáját felülmúlja, de a minijátékok, az egyes teljesítendő feladatok, a feladatok során megjelenő szellemek, vagy éppen az apró részletek is mind gondosan ki lettek dolgozva. A fényhatásokkal sokkal jobban sikerült operálni, mint a Blade asztal esetében, itt ugyanis amikor minden elsötétül, akkor is pontosan ki lehet venni az egyes elemeket és becélzandó rámpákat, nincsenek idegesítően vakító fényeffektusok, és az egyes feladatok megkezdése előtt jut elegendő idő felpillantani az eredményjelző és egyben információs táblára, hogy amikor még csak ismerkedünk az asztallal, elolvashassuk az adott feladatunkat.
Maga az asztal felépítése és elrendezése pedig szinte túlzottan ideális is. A rámpák, az ütközők és az egyes pályaelemek kiválóan lettek elhelyezve, és elég nehéz elveszítenünk a golyót, mivel direktbe nem fogunk egyenes kötényt kapni egyik rámpáról sem, a két oldalt pedig szinte alig veszíthetjük el, főképp akkor nem, amikor a két szélét segítségül le is zárja az asztal. A golyó mentése is sokszor megtörténik, főként multiball (amit egyébként kétféle módon is össze tudunk hozni, az egyiknél "ball locked", a másiknál (a mágusnál) "ball taken" üzenetet kapunk :)) esetén elég sokáig élhetünk ezzel a lehetőséggel, így szinte minden aspektus azért dolgozik, hogy minél tovább játszhassunk az asztallal. És ha ez egy olyan asztalon történne, ahol nem élvezet egy idő után játszani, mert nagyon is könnyű a játékmenet, vagy unalmas, repetitív célokat kell kergetnünk, akkor azt mondanám, hogy ez a könnyítés az egyetlen óriási negatívuma a játéknak. Azonban ez nem így van, hiszen például olyan apróságokkal variálták meg a játékmenetet a készítők, mint az elforduló kis tornyocskák: azaz, ha fellövünk egy rámpára egy golyót, a tetején a tornyocska elfordul, így ha legközelebb megint azt a rámpát célozzuk be, a golyó már egy másik útvonalon fog visszajutni hozzánk – zesniális, nemde?
Egyszóval én amondó vagyok, mivel itt az asztal elsődleges szempontja a minél évezetesebb játékmenet lehetett és a játékos szórakoztatása, talán nem túl nagy hátránya a Sorcerer's Lairnek, hogy a kezdők is rögtön jól tudnak vele szórakozni. Ami pedig véglegesen meggyőzött a cikk végén látható pontszámról, azok a minijátékok voltak, hiszen mind az alagsor kis méretű asztala (rövid flipperkarok, erős gravitáció és csupa-csupa rámpa + pókhálók, amik blokkolják azokat), mind a fogaskerekes játék elsőre (és többedszerre is) iszonyú nehezek, így a kihívást ezek a részek már önmagukban is képesek biztosítani anélkül, hogy magába a nagy asztalba valami nehezítést építettek volna.
És hogy végül is mi lett a verdikt? Talán nem meglepő, ha azt mondom, aki még nem próbálta, most mindenképpen ruházzon be a csupán 240 MS pontba kerülő flipperasztalba, ugyanis ezért a csekély összegért cserébe valami hihetetlenül jó játékélményben és hangulatban lesz része. A Zen Studios újfent bebizonyította, hogy ők a flipperasztalok koronázatlan királyai.
Értékelés: 10/10
