Two Worlds 2 – Játékteszt

A Reality Pump rengeteg elmarasztaló kritikát kapott a 2007-ben megjelent Two Worlds miatt, amelyben fő célunk testvérünk megmentése volt. Egyesek egyenesen az utóbbi idő legrosszabb RPG-jének bélyegezték a lengyel fejlesztők alkotását. Így az elsődleges feladat, az első résztől jobb folytatást készíteni, nem feltétlenül volt nehéz feladat. Az már sokkal komolyabb kihívás, hogy ilyen előzmények után olyan játékot készítsenek, ami feledtetni képes az előd minden hibáját. Az első akadályt probléma nélkül vették a Reality Pump emberei, bár most sem sikerült igazán kiemelkedőt alkotniuk. Viszont ne írjuk le ilyen hamar a Two Worlds 2-t, mivel igenis vannak élvezetes pillanatai.

 

A feladatunk nem sokban változott, még mindig testvérünk megmentéséért küzdünk. A fő gonosz továbbra is a sötét úr, Gandohar, csakhogy az előző rész eseményei óta igencsak megnőtt a hatalma. A gonosz császár iránti gyűlölet kényes békét teremtett az orkok és az emberek közt, így eshetett meg az is, hogy a történet elején egy ork csapat szabadít ki minket a börtönből, viszont a két faj viszonyát nem különösebben részletezi a program, ami kár, mert ezzel rendesen lehetett volna mélyíteni a történeten. E nélkül a lényeg marad annyi, hogy meg kell mentenünk húgunkat, ami mellesleg az univerzum egyetlen békére való esélye is egyben. Ne vesszünk el hát a részletekben…

 

A grafikai megvalósításon látszik, hogy a fejlesztők most sokkal jobban odafigyeltek. Már maga a menü is kifejezetten szép, s karakterünket is szinte minden részletre – kivétel a nem – kiterjedően magunknak alakíthatjuk ki. Játék közben már jelentkezik némi ambivalencia a képi világban, ugyanis a környezet szép, sőt helyenként egyenesen gyönyörű, a karakter-animációk viszont enyhén szólva darabosak, és ez sajnos ugyanúgy igaz hősünkre, mint a világ többi szereplőjére is. Ez a hiányosság az interakciós jeleneteknél és párbeszédeknél a legszembeötlőbb, a játék egyéb részeiben a pajzsok, fegyverek és a táj igényes részletei jótékonyan elterelik erről a figyelmet. Ebből a szempontból a környezet külön említést érdemel, ugyanis a fantasy RPG-kben már untig látott, a középkori Európára hajazó táj mellett a Two Worlds 2 világában alkalmunk lesz megfordulni az afrikai szavannákon,vagy a Távol-Keletre emlékeztető területeken is az erdők, mocsarak, mezők és falvak mellett.

 

A harc alapvetően a hack&slash hagyományokat követi, és a játék közelről sem megbocsátó, főleg nem a kezdeti szakaszban. Így könnyen előfordulhat, hogy egy óvatlan pillanatban akár két pávián is képes a hőst lemészárolni. A programban nincsenek zárt karakterosztályok, azt, hogy közelharci, vagy távolsági karaktert akarunk, netán varázslót, a menet közben gyűjtött tapasztalati pontok elosztása dönti el, viszont ezek a választások véglegesek, utólagos módosításra nincs lehetőség.

 

Ami a harcrendszernek új dimenziót ad, az a fejlesztők azon döntése, miszerint hagyják, hogy a játékos felborítsa a balance rendszert. Ehhez az eszközt egyrészt a crafting rendszer adja, másrészt a mágia megvalósításának innovatív megoldása. A crafting rendszer tulajdonképpen annyit jelent, hogy bármelyik tárgyat alkotóelemeire bonthatjuk, és az ezáltal nyert nyersanyagokat más, nekünk szimpatikusabb eszközök megerősítésére használhatjuk, de ha kedvünk tartja, készíthetünk magunknak teljesen új felszerelési tárgyakat is. Az így alkotott eszközök már önmagukban rendesen megboríthatják a balance rendszert, de a végső csapást a mágia adja. Ez ugyanis egy kártyarendszerre épül. Tehát ha kellő mennyiségű XP-t osztottunk a varázslótudományunkra, és persze a megfelelő kártyákat is sikerült begyűjtenünk, akkor összerakhatjuk a saját varázslatainkat, aminek minden aspektusát mi állíthatjuk be, és így szemtelenül erős trükköket rakhatunk össze magunknak.

 

Ha a kreativitásunk kiélésére ez még nem lenne elegendő, akkor a Two Worlds 2 kínál még egy egész egyedi alkímiai rendszert. Ez végtelenül egyszerű, ugyanis csak a világban begyűjtött alapanyagokat kell hozzáadnunk, és egy gombnyomással már el is készült a főzet. A dolog hátulütője az, hogy elég nehéz előre megmondani, hogy egy komolyabb kombinációval alkotott főzetnek milyen hatása lesz. Az alapanyagok saját hatásait ugyan tudjuk, így egyszerűbb főzeteket készíthetünk úgy, hogy pl. több enyhébb gyógyító erejű növényből készítünk egy erősebb italt, de ha különböző hozzávalókat használunk, akkor életbe lép az örök igazság, miszerint a puding próbája az evés. Ami jó dolog, hogy a bevált főzetek receptjeit elmenthetjük későbbi használatra, így legközelebb nem kell kísérletezgetnünk.

 

Az eddigiek alapján akár még instant klasszikus is lehetne a Two Worlds 2, de sajnos vannak hiányosságai, amelyek miatt ez elmarad. Így például a kezelőfelületre ráfért volna még némi tervezés, ugyanis sok dolog nem egyértelmű, vagy éppenséggel körülményesebb a kelleténél. A mesterséges intelligencia többnyire kimerül annyiban, hogy ellenfeleink ránk rontanak, amint meglátnak. Ide tartozik a karakter-animációk esetlensége, illetve az, hogy a történet nem feltétlenül teljesen koherens, s inkább csak amolyan aláfestésként funkcionál a gyilkolászáshoz és a craftoláshoz. Akad pár kihagyott lehetőség is, mint az, hogy lovon utazni ugyan lehet, viszont lovas harc semelyik fegyvernemben sincs. Ugyanakkor ezek ellenére is kellemes atmoszférája van a játéknak, a sajátos „csináld magad” rendszerbe könnyen bele lehet feledkezni, és ekkor már nem is olyan nehéz átlépni az imént említett hibákon.

 

Természetesen a Two Worlds nem lesz az új Elder Scrolls vetélytársa, ugyanakkor nem is tisztje azzá válni, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy kicsi, erősen korlátozott anyagi lehetőségekkel bíró fejlesztőcsapat munkájáról van szó. Összességében tehát a Two Worlds 2-nek vannak hibái, de az egyedi megoldásainak köszönhetően élvezetes játékmenete könnyen képes ezeket feledtetni. Azok, akik hibái ellenére is kedvelték az első részt, a másodikat egyenesen imádni fogják, és mások is nyugodtan tehetnek vele egy próbát, hiszen a Two Worlds 2 magasan jobb lett elődjénél.